Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Julianus-díjat kapott Orbán Viktor

Csíkszeredán péntek este nyújtották át a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnökének a Julianus-díjat, amelyet tavaly decemberben ítéltek oda neki a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásában játszott szerepéért.


Dátum: 2003-06-07 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:22.097651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csíkszeredai Julianus Alapítvány díjkiosztó ünnepségét a helyi Szent Ágoston templomban rendezték. A díjkiosztást bevezető egyházi szolgálatot Tőkés László nagyváradi református püspök Czirják Árpád kolozsvári római katolikus főesperes érseki helynökkel együtt tartotta.

A díjazottról szólva Czirják Árpád érseki helynök a nemzet miniszterelnökének nevezte Orbán Viktort, aki "visszaadta nekünk a hitet". Laudációjában a főesperes úgy fogalmazott, hogy az utókor hivatott Orbán Viktort a politikusok közül a nagy magyar államférfiak sorába emelni.

A Julianus-díjat átvéve Orbán Viktor, a julianusi példára utalva, a hazakeresés nyugtalanságáról és annak bizonyosságáról szólt, hogy "létezik, amit keresünk". Kiemelte: most arra készülünk, hogy az európai egység részévé váljunk, hogy a magyar nemzet újra egyesülhessen. A teljes magyar egység elképzelhetetlen az európai egység nélkül - húzta alá.

orbanviktor.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek