Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az ÁSZ számos területen nem tudta betölteni feladatát"

Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta keddi ülésén az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvényjavaslatot, amelyet a gazdasági és informatikai bizottság nyújtott be, nem támogatta ugyanakkor a Nyikos László (Jobbik) és Bödecs Barna (Jobbik) által az ÁSZ-ról egyéni indítványként benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba vételét.


Dátum: 2011-05-10 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:33:32.891862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal (Fidesz), a gazdasági bizottság elnöke elmondta: a bevált elemeken nem kívántak változtatni, az ÁSZ azonban sok területen nem tudta feladatát betölteni, ezért számos változtatásra volt szükség. A hivatali típusú számvevőszék megmarad, de erősebb jogosítványokkal. A törvényjavaslat megteremti a következményekkel járó ellenőrzést, amihez a Btk. módosítása kapcsolódik. Az ellenőrzött szervezetnek az ÁSZ észrevételeire legalább intézkedési tervet kell készítenie. Mindez nagy előrelépés a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóságának megteremtésében - hangsúlyozta.

Rogán Antal kiemelte: a kormány nem tudja az ÁSZ költségvetését csökkenteni, a pénz elvonásával korlátozni a függetlenségét. Plusz feladatokkal akkor lehet megbízni, ha ahhoz forrásokat is rendelnek. Az ÁSZ a Költségvetési Tanács működésének egyik oszlopa, meg tudja akadályozni a költségvetés eladósodását, s ehhez az eszközök is rendelkezésére állnak majd. Szeretnék azzal is ráirányítani az ÁSZ jelentőségére a figyelmet, hogy a szervezetről szóló lesz az első sarkalatos törvény, amely július 1-jén lépne hatályba.

Rogán szerint a Jobbik által benyújtott tervezet több pontja ellentétes a gazdasági bizottság által benyújtott javaslattal.

Domokos László, az ÁSZ elnöke elmondta: a számvevőszék támogatja a gazdasági bizottság javaslatát, amelyben a rendteremtés szándéka tükröződik. A tervezet segíti, hogy ne ismétlődjön meg a túlköltekezés, a közpénzekkel való takarékos gazdálkodás valósuljon meg.

Babák Mihály (Fidesz) támogatta a javaslatot; új alapokra kell helyezni az ÁSZ tevékenységét, az átláthatóság és a rend közös érdek - mondta.

Rogán Antal elmondta, hogy a tervezet több napja ismert, a gazdasági bizottság tagjai pénteken megkapták, így a többi frakció tagjai is megismerhették.

Kifejtette: fontosnak tartja, hogy a számvevőszék a közpénzek mindenféle elköltését ellenőrizze. Az ÁSZ feladatait jelenleg harminc jogszabály állapítja meg, a konkrét feladatokat nem lehet a sarkalatos törvényben meghatározni, mert akkor állandóan módosítani kellene - mondta. Az ÁSZ megállapításait eddig se lehetett megtámadni, észrevételezési lehetőség eddig is volt, s ezután is megmarad.

Felhívta a figyelmet arra: az ÁSZ elnökét több ciklusra választják, ami garantálja a függetlenséget. Javasolta, hogy a képviselők észrevételeiket módosító indítványok formájában tegyék meg.

Kapcsolódó elemek