Az elvárásoknak megfelelően működik a kormányhivatal
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal törzshivatala az illetékes minisztériumtól 20 státuszt kapott, így 138 fővel, valamint a szakigazgatási szervekkel minden rá háruló feladatot teljeskörűen el tud látni - közölte Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja szerdán.
Dátum: 2011-05-11 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:33:45.476018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt hónapokban sem jelentett fennakadást az, hogy a szükségesnél kisebb létszámmal működött a hivatal, mert a munkatársak és a törzshivatal vezetői a többletmunkát elvégezték - mondta a kormánymegbízott azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a megyei kormányhivatalhoz tartozó szakigazgatási szervek újonnan kinevezett vezetőit.
Kerényi János hangsúlyozta: Bács-Kiskun megye a kormányhivatalok megalakulása után azért került átmenetileg hátrányos helyzetbe, mert az előző kormányok régiós elképzelése miatt a megye szinte "kiüresedett".
A kormánymegbízott szerint a megyei kormányhivatallal szemben alapvető elvárás, hogy a polgárok elégedettek legyenek a működésével. Kerényi János utalt arra, hogy az önkormányzati törvény, amelyet várhatóan az ősszel fogadnak el, előreláthatóan újabb feladatokat is ad a megyei kormányhivataloknak, így a teljes szervezeti struktúra az év végére alakulhat ki.
Kovács Miklósné Molnár Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója bejelentette: minden hónapban fogadóórákat tartanak, és előzetes bejelentkezés után az állampolgárok közvetlenül a hivatal vezetésének mondhatják el az ügyintézéssel kapcsolatos problémáikat. Kerényi János kormánymegbízott szerdán átadta a megbízólevelet a megyei kormányhivatalhoz tartozó 15 szakigazgatási szerv vezetőjének.