Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy Anna: Tiszta pályát teremt a kormányzat

Nagy Anna kormányszóvivő a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatóján bejelentette: a kabinet döntése értelmében megszűnik a passzív táppénz. Ugyanitt beszámolt arról is: a kormány javaslatot tett arra, hogy aki legalább tizenöt napja táppénzen van, azt soron kívül lássák el az egészségügyi intézményekben. Továbbá tájékoztatott a szóvivő arról, hogy a kabinet felül kívánja vizsgálni a kormányzati testületeket is a bürokrácia csökkentésének jegyében.


Dátum: 2011-05-11 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:33:47.224431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy Anna elmondta: a Széll Kálmán Tervnek megfelelően a kabinet javaslatot tett a passzív táppénz eltörlésére. Ezt a kormányszóvivő azzal indokolta, hogy a juttatást az esetek többségében nem valódi betegség miatt, hanem munkanélküliség miatt vették igénybe. Szavai szerint ezt jól mutatja az a tény is, hogy az elmúlt időszakban 39 ezerről 84 ezerre emelkedett a passzív táppénzt igénybevevők száma. Utalva az intézkedés motivációjára, elmondta: tiszta pályát kíván teremteni a kormányzat; azaz a betegek legyenek táppénzen, a munkanélküliek pedig részesüljenek álláskeresési járadékban.

Mindezekkel összhangban kormánydöntés született arról is - tájékoztatott a szóvivő - hogy akik a jövőben táppénzen lesznek, azok soron kívüli ellátásban részesülhetnek az egészségügyi ellátó intézményekben. Természetesen a szakrendelők a fogadási idejük bizonyos részében továbbra is kötelesek a nem soron kívüli betegeket ellátni, illetve a sürgős esetek ezt követően is elsőbbséget élveznek - fűzte hozzá.

A táppénzt érintő korábbi intézkedésekről szólva Nagy Anna felidézte: már a Parlament előtt van a büntető törvénykönyv módosítása, amely alapján, ha a Ház elfogadja, két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók lesznek a társadalombiztosítási és szociális ellátásokkal visszaélők.

Nagy Anna ezzel összefüggésben kiemelte: a szigorításoknak az az üzenete, hogy nem lehet a közpénzekkel semmilyen módon visszaélni, az állam nem fog szemet hunyni a kisebb értékű csalások felett sem.

A szóvivő egy másik szigorításról is beszámolt e területen, mégpedig a jövőben az az orvos, aki alaptalanul állapít meg táppénzt, annak csakúgy, mint eddig a betegnek, a munkáltatónak és az egészségügyi szolgáltatónak, vissza kell fizetnie az okozott kárt az államnak. Nagy Anna az erre vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: eddig három szereplőnek kellett visszafizetnie az összeget, ezt követően a kiíró orvosnak is részt kell vállalnia ebből. Hangsúlyozta: a kormány azt várja a szigorítástól, hogy az orvosok a jövőben jobban át fogják gondolni, hogy nyújtanak-e segítséget az ilyen jellegű visszaélésekhez.

További változásként említette a kormányszóvivő azt, hogy a jövőben az adóbevalláshoz hasonlóan a pénzbeli juttatásokhoz kapcsolódó igényeket elektronikus úton is be lehet nyújtani az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapján elérhető programon keresztül.

Felülvizsgálják a kormányzati testületeket

Tájékoztatott a kormányszóvivő arról is, hogy a kabinet kevesebb kormányzati testületet kíván fenntartani a jövőben. A több mint 300 kormányzati testület egy jelentős része - szavai szerint - csak a bürokráciát és az állam költségeit növeli, ráadásul jelentős mértékben köti le a kormányzati tisztviselők kapacitását is, hiszen a kormány 700 tisztviselőt delegált rendszeresen ilyen jellegű grémiumokba eddig. Ugyanakkor a szóvivő kiemelte: a társadalmi partnerekkel való párbeszédet szolgáló testületek közül nem szándékozik megszüntetni egyet sem a kabinet. Közölte, az átszervezés után egy várhatóan tízszázalékos csökkenésnél évente milliós nagyságrendű lesz a megtakarítás.

A kabinet célja az, hogy áttekinthetőbbé és egységesebbé váljon ezen támogató testületek rendszere - hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve, hogy állandó testületeket csak és kivételes esetekben lehet létrehozni, kizárólag olyan ügyekben, amelyek a kormányprogramban is szerepelnek.

Kapcsolódó elemek