Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Napirenden a szlovákiai magyarok állampolgársága

A magyar-szlovák kapcsolatok időszerű, nyitott kérdéseiről tárgyal vezető szlovák politikusokkal csütörtökön Pozsonyban Martonyi János.


Dátum: 2011-05-12 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:33:57.399615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pozsonyi források szerint a magyar-szlovák külügyminiszteri tárgyalásokon egyebek között napirendre kerül a külhoni magyarok kettős állampolgársága, az új magyar alkotmány néhány cikkelye, a szlovákiai államnyelvi és kisebbségi nyelvhasználati törvény, a határokon átnyúló együttműködés, valamint az energetikai és közlekedési infrastrukturális projektek előkészítése. A magyar külügyminiszter Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter meghívására egynapos hivatalos látogatást tesz Szlovákiában.

Martonyi Jánost röviddel Pozsonyba érkezése után fogadta Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök. Ezt követően Martonyi Iveta Radicová szlovák kormányfővel találkozott. A miniszterek délután aláírják annak a kormányközi szerződésnek a kiegészítését, amely közös határon lévő hidak és közutak használatát és karbantartását szabályozza.

Martonyi pozsonyi programjának utolsó napirendi pontja a jószomszédsági díj átadása Dzurindával együtt. A magyar és a szlovák külügyminiszter közös díját minden évben egy-egy olyan magyar és szlovák személyiség vagy szervezet kapja, aki, illetve amely sokat tett a két nép és ország együttműködéséért.

Kapcsolódó elemek