Blair sajtófőnöke elnézést kér a titkosszolgálatoktól
Elnézést kért a brit titkosszolgálatoktól a brit kormányfő kommunikációs hivatalának igazgatója, vagyis Tony Blair személyes sajtófőnöke, amiért a kormány januárban egy később meglehetősen szedett-vedettnek bizonyult "hírszerzési" dossziét bocsátott a sajtó rendelkezésére, bizonyítandó az iraki tömegpusztító fegyverek jelentette veszély nagyságát.
Dátum: 2003-06-08 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:24.284559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alastair Campbell a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal közlése szerint levélben kereste meg a brit belső elhárítás (MI5) és a külső hírszerzés (MI6) vezetőit, Eliza Manningham-Bullert, illetve Sir Richard Dearlove-ot.
Az információcsomagról, amely részletesen taglalja, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök milyen módszerekkel vezette félre a világot a tömegpusztító fegyverek ügyében, nem sokkal közzététele után kiderült, hogy gerincét a kaliforniai egyetem egyik végzős hallgatója által 12 évvel korábban írt disszertáció adja, amelyet egyszerűen az internetről másoltak ki, és vegyítették valós hírszerzési adatokkal.
Az ügy kipattanása már akkor botrányt kavart, de a kormány váltig ragaszkodott ahhoz, hogy az 50 oldalas dosszié tartalma összességében helytálló. Most azonban ez az incidens is új megvilágításba került, miután Nagy-Britanniában súlyos belpolitikai viszállyá fajult a vita az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési értesülések kormányzati kezelésének módjáról.
A kormányfő szóvivőjének bocsánatkérő levele jó eséllyel erősíteni fogja azokat a vádakat, amelyek szerint a kormány a háború előtt manipulált hírszerzési adatokkal vette rá a parlamentet és a közvéleményt a fegyveres beavatkozás támogatására.
A The Sunday Telegraph, a legnagyobb brit vasárnapi konzervatív lap értesülése szerint a kérdéses dossziét közzététele előtt nem véleményeztették a kormány égisze alatt működő, az MI5, az MI6 és a többi titkosszolgálat információit szűrő és egységes jelentésekké összeállító egyesített hírszerzési bizottsággal. A lap szerint egy magas rangú hírszerzési illetékes már annak idején indulatosan közölte a kormánnyal, hogy a titkosszolgálatok nem vállalnak felelősséget a dosszié tartalmáért.
A brit parlament külügyi, valamint hírszerzési és nemzetbiztonsági bizottsága is vizsgálatot indít a háború előtti hírszerzési anyagok kormányzati kezelésének feltárására. Mindkét bizottság szeretné meghallgatni Tony Blair kormányfőt is.
MTI - fidesz.hu