Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Arányosabb választójogi rendszert szeretnénk"

Arányosabb választójogi rendszert szeretnénk alkotni - szögezte le Gulyás Gergely az m1 Ma reggel című műsorában csütörtökön. A képviselő a határon túli magyarok szavazati jogáról szólva kifejtette: az európai gyakorlat szerint az állampolgárság és a választójog általában együtt jár.


Dátum: 2011-05-12 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:33:58.101594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gulyás Gergely az m1 Ma reggel című műsorában

Tisztán arányos és tisztán egyéni többségi rendszert nem akarunk, ez eddig is ismert álláspont volt - jelentette ki Gulyás Gergely a vegyes választójogi rendszerről szólva. Magyarázatképpen hozzátette: a keretek ezen belül még rendkívül szélesek.

Arra a kérdésre, hogy hogy fog kinézni az új választási térkép, a képviselő azt válaszolta: kevesebb és nagyobb kiterjedésű választókerületek lesznek. Ha nem akarjuk, hogy egy választókerület "átlépje" a megyehatárt, akkor nagyon nehéz az arányosság elve alapján beosztani az ország területét - fűzte hozzá. Abból indulunk ki, hogy az egyéni választókerületek között a szavazók számát tekintve akár háromszoros különbség is lehetett eddig - emelte ki, hangsúlyozva: arányosabb rendszert szeretnének megalkotni.

Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés előtt van az a törvénytervezet, amelyet tavaly Navracsics Tibor és Répássy Róbert terjesztett be, ez kilencven egyéni választókerületet határoz meg. Ez a tervezet mindenben átveszi a jelenleg hatályos választójogi törvényt, és arányosan csökkenti annak valamennyi elemét - szögezte le, hozzátéve: az egyetlen változtatás ez alapján a megyei listák elhagyása lenne.

Mint mondta, még nem dőlt el, hogy a választási rendszer egy- vagy kétfordulós legyen.

A határon túli magyarok szavazati jogáról szólva Gulyás Gergely kijelentette: Európában az állampolgárság és a választójog általában együtt jár. Ha komolyan gondoljuk, hogy a magyar nemzet egységes, akkor minden magyar állampolgárnak köze van az itteni közügyekhez - húzta alá a fideszes képviselő.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 909, 'source_type': 'media', 'source_id': 7052, 'target_type': 'article', 'target_id': 107650, 'relation_type': 'describes'}