Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös katonai harci egységet hoznak létre a V4-ek

Közös európai uniós hadtestet (battle group) hoz létre a négy visegrádi ország.


Dátum: 2011-05-12 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:01.073108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Véglegesen megegyeztünk, hogy nekifogunk a hadtest felállításának. Ez az egyes hadseregek korszerűsítésének az útja. A kölcsönös tapasztalatok megosztásán kívül a költségeket is megosztjuk egymás közt - jelentette ki Lubomír Galko, a vendéglátó szlovák védelmi miniszter. A részletek egyelőre nem ismeretesek. Galko azt mondta, hogy ezeket, valamint a kiadásokat is, szakértők a közeljövőben tisztázzák. A miniszterek előzetesen abban is megegyeztek, hogy a közös hadtest parancsnoka Lengyelország lesz.

Szóba kerültek a NATO-n belüli reformok is. Ezeket a miniszterek szükségesnek minősítették. A V4-ek tanácskozásán részt vett az ukrán védelmi miniszter is. Az ukrán kollégával megvitattuk, hogyan tudna Ukrajna is bekapcsolódni a V4-ek európai uniós hadtestének a felállításába - jegyezte meg Galko. A miniszterek megvitattak a tárcáknál tapasztalható forrásmegvonások problémáját és esetleges következményeit is.

Kapcsolódó elemek