Nem lesznek pilóták a Gripenekre
A magyar pilóták átlagéletkora megközelíti a 40 évet, ugyanakkor tíz éve nem képeztek magyar pilótákat, ezért egyelőre azzal a problémával állunk szemben, hogy jönnek a Gripen vadászgépek, ám nem lesznek rá pilótáink.
Dátum: 2003-06-08 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:24.592790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erről Balogh Imre vezérőrnagy, a magyar légierő parancsnoka nyilatkozott az MTI-nek szombaton Veszprémben, a Fókuszban a légierő elnevezésű szakmai nap és haditechnikai bemutató megnyitóján.
A tábornok rámutatott: a mostani pilóták közül körülbelül 15-öt tudnak átképezni, ezért pilótatoborzókat is rendeznek.
Balogh Imre tájékoztatása szerint a pilótaképzésben alapvető változás az, hogy ma már nem 18 éves érettségizők, hanem egyetemet, főiskolát végzett fiatalok közül válogatják ki a jelölteket.
A légierő parancsnoka elmondta: tavaly kezdték a toborzást - 500 diplomásból 10-et választottak ki -, közülük júliusban négyen mehetnek majd Kanadába a kétéves pilótaiskolára. Évente 7-8 fiatal kanadai beiskolázását tervezik.
Hozzátette: tavaly már kiutazott egy csoport, olyan fiatal, már kiképzett pilóták, akik itthon repültek már vadászgépekkel.
Balogh Imre emlékeztetett arra, hogy az első hét Gripen vadászgép 2006-ban érkezik, a következő hét pedig 2007-ben.
- Négy év múlva tehát kiképzett pilótáink lesznek mind a tizennégy Gripenre, sőt vélhetően mindegyik gépre kettő is jut - fejezte ki reményét a légierő parancsnoka.
Balogh Imre ismertette azt is, hogy a magyar hadsereg jelenleg 63 vadászpilótával és 27 MIG 29-es vadászgéppel rendelkezik. A légierőnek 64 helikoptere és mintegy 55 pilótája van.
A tábornok megjegyezte: a jövőben lényegesen csökkentik a helikopterek számát, a megmaradók viszont kivétel nélkül hadra foghatók lesznek. A MIG-24-esek felújítását 2005-ben megkezdik.
Balogh Imre kitért arra is, hogy a védelmi felülvizsgálatnak megfelelően három repülőtér marad meg honvédségi hasznosításban - Kecskemét és Pápa biztosan - a másik három (Szolnok, Taszár és Szentkirályszabadja) közül pedig június végén választják ki azt az egyet, amely megmarad.
A tábornok tájékoztatott arról, hogy a pápai repülőtéren megkezdődött a 13 milliárd forintos NATO-beruházás, ahol 2006. elejére korszerű bázist alakítanak ki.
Szólt arról is, hogy megkezdődött a háromdimenziós radarrendszer telepítése Zengőváron, Bánkúton és Békéscsabán. A mintegy 30 milliárd forintos NATO-beruházás ugyancsak 2006-ra fejeződik be.
MTI - fidesz.hu