A bürokrácia bénítja a Magyar Honvédséget
A politikai és a katonai vezetés célja egy jelenleginél nem nagyobb, de hatékonyabb rendszer kialakítása, melynek fókuszában az ország-védelem áll - mondta a Magyar Hírlapnak Kovács József vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.
Dátum: 2011-05-13 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:05.658747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács József vezérőrnagy elmondta: a korábbi önkéntesekből álló 125 ezer fős haderő mára lecsökkent, így egy összevont, mindössze ötszáz fős parancsnokság jött létre. Ezzel párhuzamosan megtörtént a logisztikai és támogató szervek átalakítása is.
A racionalizálás célja az volt, hogy a harcoló alakulatok kerüljenek pozícióba, a parancsnokságok támogató szervezetei pedig leépítésre - hangsúlyozta a vezérőrnagy. Véleménye szerint rosszindulatú, túlburjánzott bürokrácia fejlődött ki az évek során az MH-nál, amit "le kell hántanunk magunkról".