Átalakítják a nyugellátás rendszerét
"Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető" - áll abban a javaslatban, amelyet a fideszes Lázár János és Balsai István terjesztett az Országgyűlés elé pénteken.
Dátum: 2011-05-13 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:17.850675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi törvénynek az alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról szóló indítvány rögzíteni javasolja továbbá: "az ellátáshoz való jog a nyugellátás tekintetében az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, a nyugellátás törvényi feltételeinek megfelelő személyre terjed ki. Törvény az e korhatárt be nem töltött személynek is nyugellátást állapíthat meg".
A javaslat - mint indoklása fogalmaz - módot ad arra is, hogy a törvényhozó a jelenleg már fennálló nyugellátásokat is ezen alkotmányi elveknek megfelelően rendezze át, oly módon, hogy a jelenleg nyugellátásban részesülő, az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött személyek a "társadalombiztosítási vagy a szociális rendszer keretében, illetve a munkaerőpiacra való visszatérés lehetőségének megnyitásával a megélhetésükhöz hozzájáruló juttatásban részesüljenek".