Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pintér: A rendet garantálni fogjuk

Az amerikai nagykövet a Pintér Sándor belügyminiszterrel együtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: jó benyomást tett rá, hogy milyen gyorsan reagált a magyar kormány a gyöngyöspatai eseményekre a feszültség további éleződésének megakadályozásáért.


Dátum: 2011-05-13 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:21.659991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pintér Sándor közölte: "a rendet a rendőrök segítségével tudom garantálni, a békességet és a békét a helyieknek kell egymással megkötni". A jelenlegi szituáció nem tartható fenn - tette hozzá. A belügyminiszter megköszönte a nagykövetnek a segítséget, és jelezte, hogy az amerikai oktatási programban a gyöngyöspatai iskola igazgatója és a helyi rendőri vezetők is részt vesznek majd. Reménye szerint ez a program valamilyen módon elő fogja segíteni, hogy a béke helyreálljon a faluban. Elmondta, hogy a segítséget az Egyesült Államok kezdeményezte, mintegy 50 ember, nem csak rendőrök képzéséről van szó.

Pintér Sándor kijelentette: ahhoz, hogy a felek békét kössenek, munkát kell adni a helyi kisebbségi lakosoknak - a munka szétosztásába be kell vonni a cigány kisebbségi önkormányzatot -, és védelmet kell biztosítani mindenkinek.

Pintér Sándor egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a pénteki találkozókon nemcsak a romákat hallgatták meg; először a helyi önkormányzat, majd a cigány kisebbségi önkormányzat képviselőivel beszéltek, és meghallgatták a településen korábban történt bűncselekmények néhány sértettjét is. A belügyminiszter azt is kijelentette: Gyöngyöspatán egyelőre marad a fokozott rendőri jelenlét, addig, ameddig erre szükség van; "a rendet garantálni fogjuk" - mondta.

Kapcsolódó elemek