Vadai Ágnes javaslata támadás a sajtószabadság ellen
A Magyar Nemzet c. napilapban a Magyar Szocialista Párt Demokratikus Koalíció Platformjáról megjelent cikkből kizárólag a platform taglétszámára vonatkozó adatok voltak megismerhetők - reagált közleményében Gulyás Gergely a Vadai Ágnes sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Dátum: 2011-05-13 19:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:22.013195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap a tagokról, különösen a tagok személyes adatairól semmilyen információt nem közölt. Az ügynek semmilyen a Nemzetbiztonsági bizottság hatáskörébe tartozó vonatkozása nincs, ezért a kérdés napirendre vétele teljesen indokolatlan. A bizottság kormánypárti többsége ezért Vadai Ágnes javaslatát a sajtószabadság elleni támadásnak tekinti és el fogja utasítani - szögezi le az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.
Gulyás Gergely szerint kifejezetten káros, ha akár a bizottság szocialista elnöke, akár más szocialista képviselő a Nemzetbiztonsági bizottság ülését az MSZP-n belüli hatalmi harcok eldöntésében alkalmazható eszköznek tekinti. A fideszes képviselő aláhúzta: rendkívül kívánatos lenne visszatérni az eddigi, a bizottság napirendjének elfogadása érdekében elengedhetetlenül szükséges gyakorlathoz, melynek lényege, hogy a bizottság elnöke a napirendre vonatkozó javaslattétel előtt a bizottság kormánypárti többségének képviselőjével egyeztet. E nélkül Vadai Ágnes elnök asszony napirendi javaslata egy szocialista sajtótájékoztató megtartását segítheti, napirendre vétele viszont teljesen esélytelen - írja Gulyás Gergely.