Bánki: Akik rendet tesznek, hatalmasat nyerhetnek
Az Európai Bizottság végre zöld jelzést adott annak a magyar kezdeményezésnek, melynek köszönhetően mintegy 20 milliárd forint áramolhat a magyar sportba 2011 augusztusától. A hazai sportélet felvirágoztatásáról és a sporttörvény újításairól az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnökével, Bánki Erikkel beszélgetett a Magyar Nemzet Online.
Dátum: 2011-05-14 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:26.729196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Bánki úr, mit fog csinálni 2011. június 15-én?
- Gondolom, ugyanazt, amit szoktam. Reggel felkelek, elviszem a gyermekeimet óvodába, iskolába, aztán elkezdek dolgozni. Mindeközben persze eszembe fog jutni, hogy az az adókedvezmény-rendszer, amit több mint egy éve álmodtunk meg, végre az uniós egyeztetéseket követően hatályba lép.
- A sport- és turizmusbizottság alapjaiban kívánja megváltoztatni az érvényben lévő sporttörvényt. Mik azok a fontos sarokpontok, melyekről mindenképpen szót kell ejteni?
- Az egyik legfontosabb célunk, hogy szeretnénk tiszta, átlátható viszonyokat teremteni a sportfinanszírozásban. Az egycsatornás rendszert már tavaly decemberben kialakítottuk. Az öt köztestületből egy maradt meg, a Magyar Olimpiai Bizottság.
- És milyen célokat tűzött ki az ön által vezetett bizottság?
- Először is szeretnénk elérni, hogy a rendszeres testmozgást végzők száma a jelenlegi 9 százalékról 20 százalék fölé emelkedjen a következő öt évben. A versenysport eredményességét azon a szinten kívánjuk tartani, ahol jelenleg is van, nem hagyjuk azt tovább süllyedni. Vissza kívánjuk állítani azt a diákolimpiai versenyeztetési rendszert, mely az iskolák közötti bajnokságokat, területi versenyeket, országos bajnokságokat jelentette. Szeretnénk bevezetni a mindennapos testnevelést. 2011. szeptember 1-jétől az alsó tagozatokban heti öt kötelező testnevelésóra lesz.
A teljes interjút itt olvashatja.