Nyomoz a Kehi a szálloda eladások ügyében
Elrendelte a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kilenc szállodájának eladása miatt.
Dátum: 2011-05-15 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:32.043511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megállapításai szerint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány vagyonkezelő cége 2004-ben, a Medgyessy-kormány idején a piaci ár feléért adott el kilenc szállodát. Ezek közül ötöt: a sopronit, debrecenit, hajdúszoboszlóit, mátraházit és a szilvásváradit az új tulajdonosok rövid időn belül jelentős haszonnal továbbadták.
A Kehi több hónapon keresztül vizsgálta a nemzeti üdülési alapítvány gazdálkodását, és áprilisban feljelentést tett az ügyészségen. A Fővárosi Főügyészség a feljelentés alapján különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt rendelt el nyomozást. Az eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja - nyilatkozta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A nyomozás eddigi megállapításai szerint a szállodák áron aluli eladása miatt legalább négymilliárd forint kár érte a magyar államot.
A Hunguest Vagyonkezelő Zrt. vezetői mellett a rendőrök a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi tagjainak felelősségét is vizsgálják. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által kifogásolt szerződéseket ugyanis a Vagyonkezelő Zrt. kötötte, de az üdülési alapítvány kuratóriuma hagyta jóvá. Az ügyben gyanúsított még nincs.