Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lakásvásárlás az állam segítségével

Államilag támogatott lakásvásárlási hitel konstrukcióját is tartalmazza a kormány és a Magyar Bankszövetség megállapodás közeli tervezete, amely a bajba jutott devizahiteleseknek nyújt segítséget - írta hétfői számában a Magyar Hírlap a birtokába került dokumentumra hivatkozva.


Dátum: 2011-05-16 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:32.749855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap arról számolt be, hogy az eredetileg ötpontos dokumentum melléklete szerint kiegészülne egy hatodik ponttal, amely ezt tartalmazza. Az állam forinthitelt biztosítana a fizetési nehézséggel küzdő hiteladósoknak ahhoz, hogy kisebb lakóingatlanba költözhessenek. A kamattámogatás öt évre szól, induló mértéke az állampapír-piaci referenciahozam 55 százaléka lesz, amely évente öt százalékponttal csökken.

A feltételek szerint a bank vállalja, hogy az adós számára 12 hónapig lakhatási támogatást nyújt, amely nem több havi 25 ezer forintnál. A hitelező elengedi az adós fedezeti érték feletti tartozását, ha az eredeti hitelszerződésben a fedezetek értéke nem éri el a harmincmillió forintot, s az eredeti adós családjának az az egyetlen lakóingatlana. A kamattámogatott hitelt nyújtója csak az a bank lehet, amellyel szemben az eredeti hiteltartozás fennáll - írta a lap.

Kapcsolódó elemek