Egyre inkább zöldül a Föld
Az elmúlt két hétben kétszer kellett elvetni a fűmagot, hogy egyszer kinőjön. A vétkes az esőhiány és a nagy meleg, így szinte hihetetlennek hangzik a Nature című amerikai tudományos magazin megállapítása.
Dátum: 2003-06-08 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:27.032170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zöldül a Föld. Egy friss tanulmány bizonyítékokkal szolgál arra vonatkozóan, hogy mindössze húsz év alatt természetes körülmények között, mindenekelőtt a klíma alapvetőnek tetsző változása nyomán hat százalékkal nőtt azon területek nagysága Földünkön, amelyeket növények, erdőségek borítottak el.
A Nature című természettudományos ismeretterjesztéssel foglalkozó tekintélyes folyóirat riportja szerint különösen erőteljes a zöld területek bővülése Kanadában, továbbá Indiában és Brazíliában. Ez utóbbinál álljunk meg egy mondat erejéig.
Közismert ugyebár, hogy micsoda hatalmas küzdelmet vívnak a környezetvédők, hogy megállítsák az Amazonas folyó menti őserdők irtását. Ám jóllehet, valóban megkezdődött Amazónia iparosítása, mégis tény, hogy az őserdő-birodalom belső részei a korábbinál is dúsabbak, bujábbak lettek időközben. Az üvegházhatásnak is betudható a növényvilág általános bővülése.
A máskülönben veszélyes széndioxidgáz masszív megjelenése, a napfény erősödése, a klíma melegedése mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy leegyszerűsítetten fogalmazva, egyre inkább zöldbe boruljon Földünk. A jelenség nem arányosan oszlik el világszerte, mert például Mexikóban hatalmas területek száradtak ki vagy Szibéria északkeleti térségeiben az általános melegedési tendenciával ellentétben, egyre csak hidegszik a klíma: minden elfagy, ott nem zöldül a föld.
MNO - fidesz.hu