Schmitt: Magyarország szolidáris
Magyarország a gazdasági nehézségek ellenére is aktívan kiveszi a részét a fejlődő országok iránti szolidaritásból, az EU Tanácsának soros elnöki posztja egyedülálló lehetőséget ad a fellépésre az ügyben - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn Budapesten.
Dátum: 2011-05-16 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:43.310307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Parlament (EP) és az afrikai, karibi és csendes-óceáni (ACP) országok 21. közgyűlésének megnyitóján az államfő hangsúlyozta: Magyarország több ACP-országgal ápol szoros kapcsolatot, hiszen sok onnan érkező diák tanult az országban, akik jelenleg fontos pozíciót töltenek be hazájukban. Az EU mindig is az egyik legfontosabb partnerének tekintette az ACP-országokat, állandó párbeszédre törekedett velük, ennek egyik eszköze a Budapesten tartott közgyűlés - fogalmazott Schmitt Pál, hozzátéve: ez a magyar elnökség "legnagyobb szabású" eseménye.
Az államfő emlékeztetett: nemrég Isztambulban rendezték meg a legkevésbé fejlett országok negyedik ENSZ-konferenciáját, az eseményen Magyarország is képviseltette magát megerősítve elkötelezettségét az ügy iránt. Magyarország aktív szerepet kíván vállalni a fejlett és a fejlődő világ közötti híd építésében - emelte ki. Megjegyezte: el kell érni, hogy minél több országban induljon meg a fenntartható fejlődés. Schmitt Pál szerint a magyar soros elnökség egyedülálló lehetőség annak megerősítésére, hogy az EU az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó, a békén és a biztonságon alapuló fejlődést támogat az ACP-országokban.
A köztársasági elnök azt is hangsúlyozta, hogy a magyar elnökségi programban kiemelt szerep jutott a víznek. A biztonságos vízellátás gyakran egész régiók stabilitását biztosíthatja - vélekedett.