Pályázatok szolgálati úton a HM-ben
Egyedi módon értelmezték a Honvédelmi Minisztérium térképészeti cégénél a közbeszerzést és a közpénzek kezelését, így felmerült a hűtlen kezelés gyanúja - tudta meg a Magyar Nemzet. Hende Csaba honvédelmi miniszter még idén márciusban tett feljelentést a HM Térképészeti Kht.-nál történt törvénytelenségek ügyében.
Dátum: 2011-05-17 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:53.401487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Többek között egy informatikai szerződés ügyében indulhat eljárás a Honvédelmi Minisztérium (HM) térképészeti nonprofit társasága, a HM Térképészeti Kht. előző vezetése ellen. A megállapodást 2008. november 28-án a társaság akkori ügyvezetője közbeszerzési pályázat lebonyolítása után, de gyanús körülmények között kötötte meg egy magáncéggel. Emlékezetes, a kht.-t érintő ügyekben hűtlen kezelésnek és a közbeszerzési törvény megsértésének gyanújával tett feljelentést Hende Csaba honvédelmi miniszter az ügyészségen.
Az "Elektronikus vállalatirányítási rendszer fejlesztése, szállítása és bevezetése" tárgyában aláírt megállapodás hátterében az állt, hogy a térképészeti cég évek óta küzdött a működése során keletkezett nagy mennyiségű adminisztratív irat kezelésének problémájával. Ezért kézenfekvő megoldásnak tűnt egy vállalatirányítási rendszer bevezetése. Ehhez azonban közbeszerzési pályázatot kellett kiírni. A honvédségi kht. úgynevezett háromajánlatos rendszerben bonyolította le a tendert, vagyis három beszállítótól kért írásos anyagot - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában, melyből további részleteket is megtudhat.