Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerékpárút épülhet Soprontól az osztrák határig

Pályázati forrásból épülhet kerékpárút Sopron külterületétől az osztrák határig, az egykori klingenbachi (Kelénpatak) határátkelőig a 84-es út mentén; az ezzel összefüggő előterjesztés jövő csütörtökön kerülhet a megyei jogú város közgyűlése elé.


Dátum: 2011-05-17 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:58.452814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint az előterjesztésben olvasható, az Új Széchenyi Terv forrásaiból szeretnék fedezni az építkezés 140 milliós költségének zömét; a minimális, 15 százalékos, azaz 21 millió forintos önrész megszavazását kell a képviselő-testületnek jóváhagynia.

Sopron 2007-ben pályázott a 84-es főút mentén futó pálya megterveztetésére, és 3 millió forintos önrészéhez ugyanennyi pályázati pénzt nyert el - emlékeztetnek a Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester által jegyzett dokumentumban.

Az azonos nevű útra tervezett Hubertusz kerékpárút soproni végét a belvárossal összekapcsoló bicikliutat nemrégiben adták át, a határátkelő túloldalán pedig régóta aszfaltcsík áll a kerekezők rendelkezésére.

Kapcsolódó elemek