Társaság az orosz-magyar kapcsolatokért
A Tolsztoj Társaság egyik célkitűzése, hogy megváltoztassák az emberekben az orosz népről kialakított képüket, ehhez segítségül hívják az irodalom, a tudományos és kulturális élet kapcsolatrendszerét is - jelentette ki Lezsák Sándor a köztévé Ma reggel című műsorában kedden.
Dátum: 2011-05-17 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:34:59.581811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lezsák Sándort választotta tiszteletbeli elnökének a Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület. A társaság a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztésére fókuszál majd. Kapcsolatokat kell teremteni szerte a világban, Oroszország megkerülhetetlen nagyhatalom - szögezte le Lezsák Sándor az egyesület jelentőségét kiemelve.
Mint mondta, Szűcs Olga főiskolai tanárt választották a társaság alapítói elnöknek. Az alakuló ülésen többek között jelen volt Jurij Poljakov orosz író is, aki komoly érdeklődést mutat a magyar kulturális - és közélet iránt - tette hozzá.
Lezsák Sándor hangsúlyozta, minden olyan kapcsolatot, szerveződést fontosnak tart, ami Magyarország számára előnyökkel járhat, és Tolsztoj írói munkássága is sokat jelent a számára.
A Tolsztoj Társaság egyik célkitűzése, hogy megváltoztassák az emberekben az orosz népről kialakított képüket, ehhez segítségül hívják az irodalom, a tudományos és kulturális élet kapcsolatrendszerét is. Szeretnénk például műfordítói táborokat szervezni - fűzte hozzá az Országgyűlés alelnöke.