Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A család központi szereppel bír a magyarok életében

Semmi nem lett volna a hivatásomból, ha nem lennének a gyerekeim, és nem lenne a családom - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó a Duna TV Reggel a Dunán című műsorában kedden. A EP képviselő a gyermekvállalás fontosságáról, valamint a család és a hivatás összeegyeztetéséről beszélt a műsorban, és megosztotta személyes tapasztalatait is.


Dátum: 2011-05-17 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:02.644777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pelczné Gáll Ildikó a Dunatv Reggel a Dunán című műsorában

A családi minták mellett az is elengedhetetlen, hogy a társadalom a gyermekvállalás presztízsét és annak költségeit a megfelelő helyre helyezze - szögezte le a politikus.

Emlékeztetett arra, hogy a második Orbán-kormány lehetővé tette, hogy a nők 40 éves munkaviszony után nyugdíjba mehessenek, így akár az unokák nevelésében is nagyobb részt vállalhatnak. Örülök a családi adókedvezmény bevezetésének is - fűzte hozzá.

A család központi szerepet tölt be a magyar társadalom életében - emelte ki Pelczné. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez az érték megjelenik az új alaptörvény szövegében is.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 819, 'source_type': 'media', 'source_id': 7080, 'target_type': 'article', 'target_id': 107796, 'relation_type': 'describes'}