Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Garantáljuk a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára"

Nincs politikai szándék az Alkotmánybíróság (Ab) létszámának 11-ről 15-re emelése mögött - jelentette ki vezérszónoki felszólalásában a fideszes Varga István az alkotmánymódosítási javaslat kedden megkezdődött parlamenti vitájában. Frakciótársa, Talabér Márta azt mondta, garantálják a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára, az aktív korú embereket pedig szeretnék visszavezetni a munkaerőpiacra.


Dátum: 2011-05-17 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:05.048139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypárti politikus szerint az Ab nem tudja a megnövekedett munkaterhet a jelenlegi létszámban elvégezni; a magasabb létszám lehetővé teszi egyes ügyekben a háromfős tanácsok általi döntéshozatalt, ennek nyomán pedig a jelentős ügyhátralék ledolgozását. Nem mond igazat az, aki szerint csökken az Alkotmánybíróság hatásköre, éppenhogy kiterjesztjük azt - jelentette ki a politikus, hozzátéve: a testület az önkormányzati jogszabályok normakontrollját is elvégezheti, és a jogalkalmazás felett is átveszi az ellenőrzést.

Varga István a nyugdíjszabályozás átalakítását lehetővé tevő indítvánnyal kapcsolatban azt mondta: "azok a baloldalon ülő képviselők, akik nyolc éven át romba vitték a költségvetést, próbálják most megzavarni, hogy a romokat eltakarítsuk".

Frakciótársa, Talabér Márta azt hangsúlyozta: nem tartható fenn, hogy 3,8 millió ember tartson el 6,2 milliót. Szerinte a korkedvezményes nyugdíjat gyakran juttatásként biztosítják a munkaadók, hiszen tovább foglalkoztatják az azzal élő munkavállalóikat.

A képviselő kifogásolta, hogy fiatal, életerős, tanult emberek hagyják el a rendőrség kötelékét, mivel 25 év szolgálati idő után lehetőségük van erre. Eddig mintegy 28 ezer ember élt ezzel a joggal, éppen annyian, ahányan hiányoznak a rendvédelmi testületből - mondta.

Talabér Márta a nyugdíjkassza hiányára is felhívta a figyelmet. Mint mondta, minden harmadik forint nem a befizetett járulékokból származik, hanem az állam hozzájárulása, ami nem tartható fenn. Garantáljuk a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára, az aktív korú embereket pedig szeretnénk visszavezetni a munkaerőpiacra - összegzett.

Kapcsolódó elemek