Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

London mégsem enged Gibraltár ügyében

A brit kormány elveti a Gibraltárral kapcsolatos megegyezés minden lehetőségét - állította vasárnapi számában a spanyol El País című napilap. Az El País Denis MacShane-nel, az európai ügyek brit államtitkárával készített interjút, amelynek bevezetőjében összefoglalta a kérdéskör előzményeit.


Dátum: 2003-06-08 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:29.170637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyebek között emlékeztetett arra, hogy alig egy évvel ezelőtt Spanyolország és Nagy-Britannia is azt állították, hogy hamarosan megállapodást írnak alá Gibraltár közös fennhatóság alá való helyezéséről, de ettől július közepén visszaléptek. Novemberben a gibraltáriak népszavazáson utasították el ezt a lehetőséget, és London szünetet javasolt a tárgyalásokban. Spanyolország továbbra is fenntartja, hogy a megbeszélés még tart. Peter Hain helyett, aki az akkori tárgyalásokon részt vett, most Denis MacShane lett a brit európai ügyi államtitkár, vagyis a Foreign Office gibraltári politikájának közvetlen felelőse.

MacShane a lapnak kijelentette, hogy az akkori tárgyalás már a múlté, bármennyire is együttműködött az iraki háborúban José María Aznar spanyol és Tony Blair brit kormányfő.

Arra a kérdésére, hogy kevéssé realistának tartja-e Ana Palacio spanyol külügyminiszter asszonynak azt a kijelentését, miszerint a kormány mindent meg fog tenni azért, hogy egy éven belül megállapodjon Londonnal Gibraltárról, MacShane így válaszolt: - Azt hiszem, Madridnak és Londonnak ennél fontosabb megtárgyalandó témái is vannak. Tiszteljük Madridot, és nyitottak vagyunk a párbeszédre, de kétlem, hogy jelenleg komolyan azt lehetne remélni, hogy a gibraltári kérdés megint tárgyalóasztalra kerülhet pozitív eredmények elérésének az ígéretével.

A nyilatkozó kijelentette, hogy a brit kormány semmiképpen nem támogatna egy olyan megoldást, amelybe a gibraltáriak nem egyeznének bele. Az elmúlt évet sikeresnek nevezte olyan szempontból, hogy az érintettek egyeztették álláspontjaikat, de hozzátette: - Ma már nem a XVIII. vagy a XIX. században élünk, amikor a diplomaták aláírták a megállapodásokat, az állampolgárok pedig engedelmeskedni kényszerültek azoknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek