Balsai István: Várnám az új kollégákat
Az Alkotmánybíróságban tőrténő változásokról beszélt Balsai István fideszes politikus a Népszabadságnak adott interjúban. A politikus a lapnak nyilatkozva nem zárta ki, hogy az Ab elnöke, Paczolay Péter ismét bizalmat kap.
Dátum: 2011-05-18 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:12.696831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nincs olyan, hogy a Fidesz számára kedvező összetételű Alkotmánybíróság (Ab). Semmilyen kontrollt, vagy pressziót nem tud a jelölő párt gyakorolni az Alkotmánybíróságra. Az elmúlt huszonegy év története ezt bizonyította - szögezte le Balsai István az Alkotmánybíróságra vonatkozó alkotmánymódosítás egyik beterjesztője a Népszabadságnak adott, szerdán megjelent interjújában.
Balsai István arra a kérdésre, hogy azért volt-e fontos, hogy már a nyáron a parlament válasszon Ab-elnököt, mert a jelenlegi elnök, Paczolay Péter mandátuma július elsején lejár, azt mondta: "meg fogjuk hosszabbítani Paczolay elnök úr mandátumát szeptemberig". Hozzátette azt is, hogy most nem zárja ki, hogy az Ab elnöke ismét bizalmat kap. Én ezt nem akarom sem kizárni, sem megerősíteni - fogalmazott.
A napilap, szintén az Ab-vel foglalkozó egy másik cikkében Áder János egykori fideszes házelnököt vagy Stumpf Istvánt, az első Orbán-kormány kancelláriaminiszterét, alkotmánybírót nevezte meg a parlament által július 31-ig megválasztandó lehetséges új Ab-elnökként.
Arra a kérdésre, Paczolay Péter vagy más alkotmánybíró helyében, most milyen érzésekkel viseltetne, Balsai István úgy válaszolt: "Várnám, az új kollégákat."