Répássy: A magyar elnökség elkötelezett az adminisztrációs terhek csökkentése iránt
Dr. Répássy Róbert, a KIM igazságügyért felelős államtitkára május 16-17. között az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Magyarország képviseletében vett részt Brüsszelben "Az európai társasági jog jövője" című konferencián. Az államtitkár ismertette a magyar elnökség versenyképességi prioritásait a társasági jogi célkitűzéseket illetően. Elsőként az európai cégek működésének olcsóbbá tételének szükségességéről beszélt.
Dátum: 2011-05-18 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:14.150605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiemelte: a magyar elnökség elkötelezett abban, hogy megtegye a szükséges lépéseket, hiszen annak ellenére, hogy a kis- és középvállalkozások kiemelkedő szerepet játszanak a foglalkoztatásban, mindennapi működésüket hátráltatja, hogy kevés finanszírozási forráshoz férnek hozzá, és magas adminisztrációs terheket viselnek.
Ezen akadályok csökkentése érdekében az európai zártkörű részvénytársaság tervének megvalósításának szükségességét is hangsúlyozta. Ismertette, hogy a Versenyképességi Tanács májusi ülésén a magyar elnökség szeretne előrehaladási jelentést elfogadtatni az európai cégnyilvántartások egységes portálon történő összekapcsolásáról is, így könnyebbé válna a vállalkozásokra vonatkozó nyilvános adatokhoz való hozzáférés, amely élénkítené a határokon átívelő gazdasági kapcsolatokat.
Répássy Róbert elmondta: "minél könnyebben lehet európai céget alapítani, minél egyszerűbbé tesszük a cégek határon átívelő működését, annál többet teszünk az európai gazdaság versenyképességének növelése érdekében", amely az Unió előtt álló egyik legnagyobb kihívás. Ezért felülkerekedni a pénzügyi és gazdasági válság hatásain és növelni a tagállamok versenyképességét - sok más egyébnél fontosabb.
Az államtitkár beszédében szólt arról is, hogy a magyar elnökség megerősített együttműködést kezdeményezett az egységes európai szabadalmi oltalom területén is, hogy felszámolja a piac jelenlegi töredezettségét, költséghatékonyabbá tegye az innovációt, és kibővítse az "ötletek piacát".