Budai: Egészen Kókáig vezethetnek a szálak
Büntetőfeljelentést tett hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A politikus az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő (IKTA) Zrt. gazdálkodásának és szerződéskötéseinek vizsgálatát követően jutott erre az elhatározásra. A cég az elmúlt hat évben 1.7 milliárd forintos kárt okozott a magyar államnak - emelte ki Budai Gyula. A kormánybiztos kérdésre válaszolva elmondta: a szerződéskötések ügyében az állami vezetés részéről egészen Kóka János egykori gazdasági és közlekedési miniszterig vezethetnek a szálak, aki maga is érintett a szerződéskötések egyikében.
Dátum: 2011-05-18 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:16.797775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vizsgálat során kiderült: az állami befektetések lebonyolítása során semmilyen közbeszerzési és pályázati eljárás nem került kiírásra, a befektetések odaítéléséről az IKTA Zrt. felügyeleti szervei, a Regionális Fejlesztési Holding Zrt., és ennek a tagjaiból összeállított befektetési döntőbizottság határozott - fejtette ki az elszámoltatási kormánybiztos.
Budai ismertetése szerint az elmúlt hat évben 14 szindikátusi szerződést kötött az IKTA Zrt., különböző cégekkel. Az átlagos befektetési mérték 200 millió forint felett volt. A vállalat ezeket a megállapodásokat úgy kötötte meg, hogy 49 százalékos részesedést vásárolt azon cégek törzstőkéjéből, amelyek a támogatást kapták, miközben semmilyen garanciát nem kért a szerződő felektől, semmilyen ellenőrzést nem folytatott a kihelyezett pénzek vonatkozásában.
Azoknak a cégeknek a többsége, amelyekkel szerződést kötöttek, az MSZP és az SZDSZ holdudvarához köthetők - mondta Budai, hozzátette: a társaságok nagy része mögött offshore tulajdonú cégek voltak.
Az elszámoltatási kormánybiztos aláhúzta: az IKTA Zrt. rendelkezésére álló összeg legalább 70 gazdasági társaság támogatására lett volna elegendő, ehhez képest elenyésző az említett 14 szerződés.
Az elmúlt hat évben 1.7 milliárd forintos veszteség érte a magyar államot az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő (IKTA) Zrt. helytelen gazdálkodása miatt - hangsúlyozta Budai Gyula.
Arról is beszélt: az öt évre megkötött szindikátusi szerződések lejártát megelőzően az IKTA Zrt.-vel szerződött cégek jelentős része csődeljárást hirdetett és felszámolás alá került, így szinte semmi esély nincs már arra, hogy az állam vissza tudná követelni a cégek részére adott támogatást.
Kóka is érintett volt
Budai Gyula felsorolta azokat a cégeket, amelyek szavai szerint alátámasztják az általa elmondottakat. Az IKTA Zrt. 2004. június 16-án kötött befektetési szindikátusi szerződést Kóka János volt szabad demokrata politikussal, egykori gazdasági és közlekedési miniszterrel, Lepp Gyulával és a Certus Kft.-vel, a MEDITCOM Orvosi Informatikai és Kommunkációs Szolgáltató Kft-ben történő tulajdonszerzésre. A szerződés alapján az IKTA Zrt. 300 millió forint, míg Kóka János - négy hónappal miniszteri kinevezése előtt - 99 millió forint értékben szerzett alapítói üzletrészt a MEDITKOM Kft-ben. Kóka János a szerződéskötést érintő időszakban 2003 márciusától 2004 októberéig az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke volt, jól ismerte a befektetésben érintett piaci szereplőket - emelte ki Budai.
Hasonló tranzakció határozható meg az IKTA Zrt. és az Interdonet Magyarország Kft. között, amely cégek egy befektetési szerződéssel létrehozták az Inter.net Média Kft.-t - folytatta a kormánybiztos. Az Interdonet jogelődje az az ELENDER Rt., ahol korábban Kóka János, Lepp Gyula és felesége, Lepp Judit voltak igazgatósági tagok. Ugyancsak érdekes összefüggés fedezhető fel Dr. Krupanics Sándor vonatkozásában, aki a korábbi kormányzati portált üzemeltető KOPINT-DATORG Infokommunikációs Zrt. vezérigazgatója volt, ugyanakkor cége révén ő is részesült ezen tőkebefektetésből - mondta Budai Gyula.
Arra a kérdésre, milyen magas szintig kellett tudni a történtekről a kormányzati, állami vezetésben, Budai Kóka János volt szabad demokrata politikus, egykori gazdasági és közlekedési miniszter nevét említette, aki személy szerint érintett a szerződéskötések egyikében.
Az elszámoltatási kormánybiztos a vizsgálatok eredményei alapján alapján hűtlen kezelés, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének, tartozás fedezete elvonásának, csődbűncselekménynek és tőkebefektetési csalásnak a gyanúja miatt tett feljelentést az Országos Rendőr-főkapitányságon, kérve, hogy a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytassa le.
Budai Gyula arról is tájékoztatott, hogy a vizsgálati jelentést elküldte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek, akitől részletesebb vizsgálat lefolytatását kérvényezte az említett cégekkel kapcsolatban.