Külképviseleteken is igényelhető lesz ujjlenyomatos útlevél
Ezentúl a külképviseleteken is lehet ujjlenyomatos útlevelet igényelni, a nagy forgalmú helyeken akár már a jövő héttől - jelentette be Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerdán Budapesten.
Dátum: 2011-05-18 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:19.588558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Néhány héten belül valamennyi külképviseleten lehetőség lesz arra, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok bejelentkezhessenek az ujjlenyomatos útlevél iránti eljárás megindításához - mondta a külügyi sajtótájékoztatón az államtitkár.
Legkorábban a csíkszeredai, kolozsvári, szabadkai, londoni, berlini, müncheni és berni külképviseleteken lesz elérhető a szolgáltatás - mondta el az MTI-nek Bába Iván.
A tavaly áprilisban indított informatikai fejlesztéssel olcsóbbá, gyorsabbá és színvonalasabbá válik az ügyintézés - tájékoztatott az államtitkár, hozzátéve, hogy a környezetbarát technológiának köszönhetően jelentősen csökkenteni lehet a papírfelhasználás mértékét.