Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidelitas, IKSZ: Magyarországé a siker

A Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnökeinek szerdai találkozóján örömmel üdvözöltük, hogy az Európai Néppárt ifjúság szervezetének (YEPP) berlini kongresszusán Dömötör Csabát választották elnökké - olvasható Ágh Péter, a Fidelitas és Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökének szerdai közleményében.


Dátum: 2011-05-18 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:24.188102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szervezeteink megalakulásuk óta mindig arra törekedtek, - írják - hogy munkájukat európai kitekintésben folytassák. Emiatt lett tagja az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének a Fidelitas és emiatt követi nyomon kiemelt figyelemmel az IKSZ a YEPP munkáját. Az Európai Parlamentben (EP) a Fidesz és a KDNP az Európai Néppárt (EPP) színeiben, annak frakcióján belül politizál. A Néppárt Európa számos állam és kormányfőjét adja. A Fidesz elismertségét jelzi, hogy Orbán Viktort 2002 óta mindig beválasztották az alelnökök közé. Múlt szombaton ehhez a politikai családhoz kötődő sikernek tudott örülni a Fidelitas és az IKSZ - írja Ágh.

Magyarként az uniós elnökség eddigi eltelt időszakában megmutattuk, hogy kiemelkedő felkészültséggel tudunk megfelelni a kihívásoknak. Országunkhoz kötődő pozitív viszonyulás azonban nem csak a politikusokon és a bürokratákon múlik. Mindenki tenni tud ezért a személyes kapcsolatain keresztül. Vannak, akik megbízható munkájukkal szereznek megbecsülést egy idegen nyelvű közösség tagjai között Magyarországnak. Dömötör Csaba is így végezte a munkáját az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének keretein belül. A kontinens legjelentősebb és legnagyobb politikai-ifjúsági közösségének küldöttei szombaton szavazatukkal fejezték ki megbecsülésüket. Eredményére büszkék vagyunk, győzelme "történelmi" esemény, hiszen a Néppárt ifjúsági szervezetében ő az első új uniós tagállamból érkező elnök - emelik ki közleményükben a fiatal politikusok.

Köszönettel tartozunk neki azért, hogy tevékenységével tiszteletet szerzett Európában közösségünknek - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek