Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Vidékstratégia várhatóan ősszel kerül a Parlament elé

A Nemzeti Vidékstratégia - amelynek jelenleg zajlik a társadalmi vitája - várhatóan még ez év őszén az Országgyűlés elé kerülhet - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.


Dátum: 2011-05-18 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:26.579605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sajtóértekezletet annak a tanácskozásnak a szünetében tartották, amelyen az érintettek véleményt cseréltek a stratégiatervezet koncepciójáról. A budapesti fórum a társadalmi vita egyik középső állomását képezte, egybekötve az Országgyűlés mezőgazdasági, valamint fenntartható fejlődés bizottsága által a témában szervezett parlamenti nyílt nappal.

Ángyán József elmondta, hogy a Nemzeti Vidékstratégia társadalmi vitája során felmerült észrevételek feldolgozása és a stratégia véglegesítése előreláthatólag júniusban megtörténik. Így várhatóan június végén, vagy július elején kerülhet a végleges koncepció a kormány elé, amely várhatóan kormányhatározattal erősíti majd meg azt.

Ezután idén ősszel kerül az Országgyűlés elé a Nemzeti Vidékstratégia tervezete, amely előreláthatólag sarkalatos törvény lesz a földtörvénnyel együtt. A Nemzeti Vidékstratégiáról szóló törvény váltja majd fel a tervek szerint az 1997-es agrárgazdaságról szóló törvényt.

Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke arról beszélt: igen nagy eredményként lehet elkönyvelni azt, hogy az új alkotmányban a föld, a víz, az erdő a nemzeti vagyon részét képezi, így hosszú távú garanciák vannak arra, hogy ezek a nemzeti értékek az ország egészének javát szolgálják.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország továbbra is a génmódosított szervezetektől (GMO) való mentességet tartja irányadónak. Így az országban tiszta körülmények között, tiszta élelmiszert lehet előállítani, ami igen jelentős értéket képvisel.

Az MTI kérdésére válaszolva Ángyán József közölte: a Nemzeti Vidékstratégiát úgy dolgozták ki, hogy abba a környezet- és természetvédelmi szempontokat is beleépítették. A stratégia egyik fontos eleme a környezethasználati rendszerek átalakítása, amely a fenntarthatóság biztosítása érdekében történik.

Kapcsolódó elemek