Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem állítják vissza a hadkötelezettséget

Csak kihirdetett rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején lenne kötelező sorkötelezettség; az állampolgárokat sem adatszolgáltatási kötelezettség, sem sorozás nem terhelné békeidőszakban - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2011-05-18 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:28.249752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A HM közleménye szerint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvény tervezetét, amely a már említett részleteket is tartalmazza, a tárca a honlapján nyilvánossá tette. A tervezetben - amelyet még a tavaszi ülésszakban tárgyal az Országgyűlés - az szerepel, hogy a hadkötelesek katonai kiképzésére csak rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején kerül sor a katonai szakmai követelmények alapján, békeidőben kizárólag az önkéntes tartalékosi szolgálatot vállalók kiképzése folyik.

Az önkéntes tartalékos rendszer békeidejű működtetése nem jelenti a hadkötelezettség visszaállítását, az önkéntes tartalékos ugyanis - mint az elnevezés jelzi - önkéntes alapon vállal katonai szolgálatot, annak teljesítésére senki nem kényszeríthető - fűzték hozzá. A Napi Gazdaság szerdai számában egy kormány számára készített törvénytervezetre hivatkozva azt írta: a honvédelmi tárca rendkívüli védelmi helyzetben a 18-40 éves korosztály számára visszaállítaná a fegyveres vagy fegyver nélküli hadkötelezettséget.

Kapcsolódó elemek