Elhunyt a kolozsvári érsek
Temesváron 95. életévében elhunyt Boros Béla ressianai címzetes római katolikus érsek, a romániai város nagyprépostja. Boros Béla 1908. szeptember 20-án az Arad megyei Erdőhegyen született, 1932-ben Rómában szentelték pappá, és a római Gergely Egyetemen szerzett teológiai és filozófiai doktori címet. 1934-től a temesvári római katolikus papneveldében a bölcsészet és a dogmatika tanára, később az intézmény rektora.
Dátum: 2003-06-08 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:30.441331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
1948 decemberében titokban szentelték püspökké a bukaresti nunciatúra kápolnájában, 1951-ben a kommunista hatóságok letartóztatták, és egy koncepciós perben életfogytiglani fogházbüntetésre ítélték. Több mint 13 év fogság után, 1964-ben szabadult a börtönből. Rabsága első három évét a máramarosszigeti börtönben töltötte Márton Áron püspökkel és a többi elítélt egyházi vezetővel együtt.
Szabadulása után segédlelkészként szolgált a temesvári erzsébetvárosi plébánián azt követően is, hogy 1990-ben II. János Pál pápa címzetes érsekké nevezte ki. 1994-ben a Magyar Köztársaság érdemrendjének középkeresztjével tüntették ki. 1990 után több rendben kérte rehabilitációját, ez azonban eddig nem történt meg.
MTI - fidesz.hu