Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megérkezett Budapestre a sérült katonákat szállító repülőgép

Csütörtök hajnalban megérkezett Budapestre Afganisztánból a kedden balesetben megsérült magyar katonákat szállító repülőgép - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.


Dátum: 2011-05-19 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:30.018453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sérült katonákat helikopterrel szállítják át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központba.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóirodája szerda este közölte az MTI-vel, hogy az éjszakai órákban szállítják haza a sérült katonákat, állapotukról később tájékoztatják a közvéleményt.

A tárca közleményében az áll: "A sajtó munkatársainak megértésére, türelmére és együttműködésére feltétlenül számítunk, hogy bajtársaink kórházba szállítása, ellátása zavartalan legyen." A közlés szerint a HM sajtóirodája következő tájékoztatásáig sem a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ, sem a Honvédelmi Minisztérium nem ad egyéb információt a sajtónak.

Kedden az afganisztáni Mazari-Sarifból tartott Puli-Humriba egy magyar katonai konvoj. A mellékútról az öt járműből álló konvoj elé hajtott egy afgán jármű, és a magyar katonák járműoszlopa balról előzni kezdte. A konvoj harmadik gépjárműve egy MRAP MaxxPro típusú, speciális, aknák elleni védelemmel ellátott páncélozott személyszállító gépjármű volt, amelynek vezetője eddig ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű az útpadkán megperdült és felborult.

A balesetben Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész, valamint Róth Orsolya őrmester, a jármű parancsnoka vesztette életét. A gépjármű sofőrje, egy szakaszvezető válságos állapotban került kórházba. Egy katona súlyos, nem életveszélyes, két társuk könnyebb sérüléseket szenvedett. A szakaszvezetőt megműtötték, állapota javult, szállítható állapotba került.

Kapcsolódó elemek