A román külügyminiszterrel tárgyal Martonyi János
Martonyi János külügyminiszter Budapesten fogadja román kollégáját, Teodor Baconschit. A megbeszéléseken várhatóan a restitúciós kérdésekről lesz szó.
Dátum: 2011-05-19 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:30.365091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a politikusok a restitúciós kérdésekről - az erdélyi magyar történelmi egyházak javainak visszaszolgáltatásáról -, a romániai magyar és a magyarországi román kisebbséget foglalkoztató témákról, Románia schengeni csatlakozásáról és az arab tavasz eseményeiről fognak tárgyalni.
Hivatalos magyar-román külügyminiszteri találkozó utoljára tavaly júniusban volt Bukarestben, de Teodor Baconschi és Martonyi János eszmecserét folytatott tavaly szeptemberben is, amikor a magyar tárcavezető felszólalt a román misszióvezetői értekezleten.
Teodor Baconschit ma fogadja Schmitt Pál köztársasági elnök is.
Regionális és nemzetközi kérdésekről is lesz szó
A mindkét fél által prioritásnak tekintett kérdések, valamint a stratégiai partnerség keretében zajló együttműködés elmélyítésének lehetőségei szerepelnek Teodor Baconschi román külügyminiszter csütörtöki budapesti tárgyalásain - olvasható a román külügyminisztérium által kiadott közleményben.
A román hírügynökségek által közzétett dokumentum szerint a bukaresti diplomácia vezetője magyar kollégájával, Martonyi Jánossal ül le tárgyalni, fogadja őt Schmitt Pál köztársasági elnöki, és megbeszéléseket folytat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel is.
A közlemény szerint a kétoldalú kapcsolatokat érintő témák mellett napirenden szerepelnek európai, regionális és nemzetközi kérdések is. A felek különleges figyelmet fordítanak az energetikai és a közlekedési infrastruktúra közös projektjeire, áttekintik az árucsereforgalom és a kölcsönös beruházások élénkítésének lehetőségeit.
A román külügyi közlemény szerint Baconschi európai témákat is érinteni kíván a találkozón, a magyar európai uniós elnökség tükrében értékelik majd a román-magyar együttműködést. Megvitatják a Románia schengeni csatlakozásával kapcsolatos kérdéseket, közös álláspont kialakítására törekszenek az EU jövendő költségvetéséről szóló tárgyalásokat illetően, áttekintik az energetikai biztonsággal, az Európai Unió bővítésével, valamint a Keleti Partnerséggel összefüggő kérdéseket, véleményt cserélnek az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten zajló fejleményekről.