Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Célzott közmunkaprogram a parlagfű-mentesítésre

Új, célzott közmunkaprogram indul várhatóan június közepén parlagfű-mentesítésre az ország 50, parlagfűvel legfertőzöttebb kistérségében.


Dátum: 2011-05-19 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:42.788216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a program végrehajtására 410 millió forint áll rendelkezésre. Az NGM a finanszírozás elnyerésére pályázatot ír ki a kistérségek számára. Ennek eredményeként a tervek szerint 2.250 munkanélkülit alkalmazhatnak parlagfű-mentesítési feladatokra napi hat órában, két hónapon át. Ez kistérségenként 45 ember alkalmazását jelenti. Egy ember munkájáért havi bruttó 58.500 forintot kap. A program végrehajtására a pályázaton nyertes kistérségek 100 százalékos támogatást nyerhetnek.

Az államtitkár jelezte: Magyarországon a parlagfűvel fertőzött területek nagysága több millió hektár, a parlagfű miatti allergiás tünetek pedig minden harmadik magyar embert érintik. Ezért nemcsak a most bejelentett célzott program keretében irtják a parlagfüvet az országban, hanem például a bel- és árvízi védekezésben résztvevő közmunkások, illetve a magán és az állami erdőkben dolgozó közmunkások is. Czomba Sándor hozzátette: a parlagfű elleni hathatósabb védekezés érdekében a most meghirdetett parlagfű-mentesítési lehetőséggel élő kistérségeknek vállalniuk kell, hogy a tematikus európai év jegyében önkéntesek is részt vesznek a parlagfű-irtásban. A parlagfűvel leginkább Közép-Magyarország, valamint az ország egyes keleti, észak-nyugati és nyugati régiói fertőzöttek.

Az MTI kérdésére az államtitkár elmondta: az idén mintegy 64 milliárd forint fordítható az országban a közmunkák finanszírozására. Ennek a forrásnak mintegy 85 százalékát már lekötötték.

Kapcsolódó elemek