Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az Új Széchenyi Terv a növekedés gazdaságpolitikája"

A kormány a gazdaság növekedését tekinti elsődlegesnek, az Új Széchenyi Terv ennek ad alapot - jelentette ki Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetője Lillafüreden csütörtökön a Miskolci Egyetem gazdaságtudományi karának konferenciáján.


Dátum: 2011-05-19 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:50.471111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Új Széchenyi Terv a növekedés gazdaságpolitikája - szögezte le az NFÜ elnöke, aki elmondta: a GDP növekedését mindenekelőtt a beruházások növekedésével kívánja elérni a kormány, ugyanakkor fontos a foglalkoztatás bővítése, a technológiai- és tudományos innováció, valamint az új piacok megnyerése.

Petykó Zoltán az Új Széchenyi Terv legfontosabb célkitűzései közül kiemelte a beruházási ráta emelését 17-ről 22 százalékra növelését, a GDP növekedés gyorsítását évi 4-6 százalékra és az új munkahelyek teremtését.

A prioritások között megemlítette az egészségipart, a zöldgazdaságot, az otthonteremtést, a kis és közép vállalkozások fejlesztését, az innovációt, a foglalkoztatás növelését és a közlekedés fejlesztését.

Kapcsolódó elemek