Székesfehérvárra látogattak az EASTR találkozó résztvevői
A Területi Kormányhivatalok Európai Szervezetének (EASTR) Balatonszemesen megkezdődött háromnapos konferenciájának résztvevői csütörtökön; a találkozó előtt Szabó Erikának, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának társaságában Székesfehérváron, a Fejér Megyei Kormányhivatal munkájával ismerkedtek.
Dátum: 2011-05-19 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:50.811677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megyei kormányhivatal feladatairól, működéséről Dorkota Lajos kormánymegbízott tájékoztatta a vendégeket, majd sajtótájékoztatót tartottak.
Szabó Erika elmondta: az EASTR 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy az európai országok kormányhivatalai vezetőinek fórumot biztosítson szakmai tapasztalataik átadására, cseréjére, függetlenül attól, hogy az adott ország tagja-e az Európai Uniónak. A szervezet munkájában az európai uniós tagállamok képviselői mellett Norvégia, Svájc, Ukrajna, Törökország, Marokkó és az OECD képviselői is részt vesznek.
A tapasztalatcserét évente két konferencia, egy őszi és egy tavaszi hivatott biztosítani. Az EASTR tavaszi, úgynevezett Európai Napok konferenciáját minden évben más tagállam szervezi, s résztvevői minden alkalommal más témakört vitatnak meg.
A balatonszemesi tavaszi konferenciát Magyarország soros európai uniós elnöksége jegyében szervezték meg. A találkozó középpontjában a területi kormányhivatalok funkcióinak megvitatása, illetve azok lehetséges bővítése áll.
Szabó Erika elmondta: a résztvevők megismerhetik, hogy melyik országban miként működik a rendszer, milyen terveik vannak az átalakítás szakaszaira, továbbá mintaként szolgálva egymás munkájához, megpróbálják átvenni és hasznosítani a kedvező tapasztalatokat.
A hazai kormányhivatalok tevékenységének bővítési lehetőségeiről az államtitkár elmondta: a minisztériumokhoz kapcsolódó 33 szakigazgatási szervből 14-et integráltak a kormányhivatalokba, s folyamatosan vizsgálják, mely szerveket indokolt a későbbiek során a szakmai feladatok és a hatósági ügyintézési munka alapján integrálni. A cél nem önmagában az integrációs átszervezés és új szervezetek kialakítása, hanem az egyablakos ügyintézést segítő szervezeti átalakítás - tette hozzá az államtitkár.
Az újságíróknak átadott tájékoztató szerint az EASTR konferenciáján egyebek között a törvényességi ellenőrzés, a területi kormányhivataloknak az önkormányzatok finanszírozásában és az önkormányzatok általi finanszírozásban betöltött szerepének témakörét vitatják meg. Napirendre kerülnek a területi kormányhivatalok lehetséges jövőbeli feladatai is.