Uniós támogatásból épül Iregszemcsén csatornahálózat
Az önkormányzat 1 milliárd 37 millió forint európai uniós támogatást nyert el az összesen 1,234 milliárd forintos beruházáshoz - mondta Süvegjártó Csaba (Fidesz). A közbeszerzési eljárást már elindították, a közel 12 kilométernyi vezetékhálózat és a szennyvíztisztító kiépítése legkorábban 2013-ban fejeződhet be - tette hozzá.
Dátum: 2011-05-20 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:35:59.873475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, a 2500 lakosú település házainak többségében jelenleg is szigetelés nélküli szikkasztókban gyűjtik a szennyvizet, nem egy háznál régi ásott kutat használnak e célra. A községben 2010-ig az azóta már bezárt, most rekultiváció alatt álló hulladéktelepre öntötték ki a szippantott szennyvizet, jelenleg a tamási szennyvíztisztító telepre szállítják.
A szennyvízkezelésről szóló 2002-es kormányrendelet Iregszemcsének 2015 végéig adott határidőt a csatornahálózat kiépítésére.