Időközi képviselő-választás lesz vasárnap az I. kerületben
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak vasárnap Budapest I. kerületében; a mandátumért a parlamenti pártok jelöltjei versengenek.
Dátum: 2011-05-20 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:01.361098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választást azért kellett kiírni a 6-os számú egyéni választókerületben, mert az egyik Fidesz-KDNP-s képviselő kormánytisztviselői megbízást kapott, így összeférhetetlenség miatt le kellett mondania önkormányzati mandátumáról.
A budavári önkormányzat megüresedett képviselői helyéért négyen indulnak: Horváth Csilla a Fidesz-KDNP, Horváth Eszter az MSZP, Mathauser András az LMP, Walthier Tamás pedig a Jobbik jelöltje.
Szavazni vasárnap 6 és 19 óra között lehet. A választási törvény értelmében csak vasárnap lesz kampánycsend. Az önkormányzati választás egyfordulós, így az a képviselőjelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja.
Az októberi választáson mind a tíz egyéni képviselői helyet a kormánypártok szerezték meg, az ellenzéki pártok kompenzációs listáról jutottak négy mandátumhoz; az MSZP kettő, míg az LMP és a Jobbik egy-egy helyet szerzett a Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármesterrel együtt 15 tagú testületben.