Az európai felsőoktatásnak sokszínűnek kell maradnia
A bolognai rendszer nem tekinthető egyfajta szabványosítási programnak, az európai felsőoktatási rendszernek sokszínűnek kell maradnia - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken Budapesten. Ugyanitt Pokorni Zoltán arról beszélt, hogy a tömeges, jó minőségű és igazságos hozzáférést biztosító felsőoktatás nem egymást kizáró fogalmak.
Dátum: 2011-05-20 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:04.181154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az uniós oktatási, tudományos és kutatási, valamint foglalkoztatási és munkaügyi bizottságok elnökeinek találkozóján a tárcavezető hangsúlyozta: a magyar felsőoktatás is a különböző programok széles körét kínálja. A magyar diákhitel-rendszer sikerének bizonyítéka, hogy a gazdasági válság idején is állami beavatkozás nélkül maradt működőképes - tette hozzá.
Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke kiemelte: a tömeges, jó minőségű és igazságos hozzáférést biztosító felsőoktatás nem egymást kizáró fogalmak. Az esetleges minőségi problémákat az okozza, hogy az elmúlt időben rohamosan nőtt a hallgatók száma, és ezzel nem tudott lépést tartani a felsőoktatásra fordított támogatás, így az egy főre jutó ráfordítás drámai mértékben csökkent - mutatott rá.