Kivonják a veszélyes metrókocsikat a forgalomból
Negyvenhárom metrókocsit von ki hétfő reggelig a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek - közölte Tarlós István pénteki sajtótájékoztatóján. Ugyanitt a Csepelen élőket érintő hat kérdésben állapodott meg Németh Szilárddal, a XXI. kerület polgármesterével.
Dátum: 2011-05-20 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:05.277426, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főpolgármester elmondta, a metrótűzesetek miatt megkeresték a metrókocsikat korábban gyártó orosz céget, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a harminc év feletti kocsik közlekedtetése biztonsági kockázatot jelent.
Közlése szerint öt 43 éves, és harmincnyolc 41 éves kocsi közlekedik jelenleg a vonalakon; ezek kivonásáról döntöttek. Bejelentette azt is, hogy az intézkedés következtében a metrószerelvények ritkábban járnak majd.
Tarlós István lelkiismeretlenségnek nevezte, hogy bár a korábbi városvezetés tisztában volt a helyzettel, mégsem tett lépéseket.
Fejlesztésekben állapodott meg a főváros és Csepel
Tarlós István arról számolt be, hogy a főváros támogatja a továbbiakban - többek között - a Szent István út felújításának befejezését, a 71-es BKV busz útvonalának meghosszabbítását, a csepeli gerincút első szakaszának folytatását, illetve szennyvízcsatorna kialakítását.
Németh Szilárd azt mondta: a témák egyike sem újdonság a csepeliek számára, a korábbi városvezetők ugyanis évtizedeken keresztül nem tudtak megegyezni azokról. Hozzátette: további tizennégy olyan kérdés van, amelyben a fővárosi önkormányzat, illetve az állam segítségét várják.
Tarlós István a közeljövőben az összes fővárosi kerület vezetőjénél látogatást tesz.