Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

L.Simon: Előttünk áll az e-levéltári rendszer beindítása

Az önkormányzati rendszer újraszabályozása során a helyhatóságok által fenntartott közművelődési és közgyűjteményi intézmények sorsát is megnyugtatóan rendezni kell - ennek koncepcióján dolgozik közösen a Fidesz kulturális kabinetje és a kulturális kormányzat - nyilatkozta L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának kormánypárti elnöke a Duna Televízió reggeli műsorában. A politikus azt mondta: a művelődési házaknak még ma is alapvető szerepük van vidéken a kultúraközvetítésben, a levéltári rendszert pedig újra kell definiálni, és meg kell erősíteni, tekintettel alapvető nemzeti feladataira és az e-levéltár rendszerének tervezett bevezetésére is.


Dátum: 2011-05-20 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:07.141196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: L. Simon László a Dunatv Reggel a Dunán című műsorában

Az önkormányzati rendszer egyik legfontosabb része az általa fenntartott közművelődési és közgyűjteményi intézmények hálózata; erről nem sokat beszélnek a közvéleményben - nyilatkozta az önkormányzati rendszer kormányzati átalakításának koncepciója kapcsán kialakult közéleti és szakmai vitához kapcsolódva L. Simon László a Reggel a Dunán stúdiójában.

Eközben azonban a Fidesz kulturális kabinetje, valamint a kulturális kormányzat közösen dolgozik azon a koncepción - ennek az önkormányzati törvénymódosítás és az ágazati törvénymódosítások alapját is kell képeznie - , hogy mi legyen a fenti csoportba tartozó intézményekkel: a levéltárakkal, a múzeumokkal, a könyvtárakkal, a művelődési házakkal és központokkal.

A kérdésre, hogy még folyik-e élet ezekben a vidéki művelődési házakban és központokban, L. Simon László azt mondta: természetesen igen. Hozzátette: ha a KSH a kultúrával kapcsolatban is folytatna más területekhez hasonló kutatásokat, akkor kiderülne, hogy igenis élnek ezek a létesítmények. Megvannak a belső számok és eredmények arról, hogy a művélődési házak intézményrendszere ma a legnagyobb kulturális kiszolgáló hálózat; legtöbben még ma is művelődési házakon keresztül találkoznak a kultúrával, a kulturális élménnyel - tette hozzá a fideszes politikus.

Vannak olyan kistelepülések, ahol nincs is más művelődési lehetőség, miközben az alkotmány egyértelműen kimondja, hogy minden állampolgárnak egyformán joga a művelődéshez és a kultúrához való hozzáférés - tette hozzá L. Simon László, aki szerint a vidék megtartása szempontjából a gazdasági szempontok mellett legalább ennyire fontos, hogy "ne a kocsma legyen a közösségi tér", hanem a templom, a mellette működő közösségi tér és a művelődési házban működő könyvtár.

Az önkormányzati vezetők arról beszélnek, hogy az iskola és a kórház fenntartása is megerőlteti a települést. Honnan lesz akkor pénz a kulturális intézményhálózatokra? - kérdezte a Reggel a Dunán riportere.

Azt tudom mondani, amit Klebelsberg Kunó mondott egykor: még egyetlen ország sem ment amiatt tönkre, hogy a kultúrára áldozott - reagált a fideszes politikus. Nem tudunk magyar identitásról és nemzeti politikáról beszélni, ha nem definiáljuk elsődlegesen ezen belül a kultúra szerepét; de ebbe sok minden beletartozik, nem csak a pénzkérdések - tette hozzá.

L. Simon László kijelentette: vannak feladatok, amiket át kell venni az államnak a kultúra területén is az önkormányzatoktól. A kérdésre, hogy az államnál mitől lesz több pénz a feladatokra, a politikus azt mondta: nem feltétlenül több pénzre van szükség. Példaként említette a levéltárakat: az országos levéltár, a fővárosi levéltár, a tizenkilenc megyei és a négy városi levéltár összesen nem visz el hétmilliárd forintnál többet; összehasonlításként a magyar közmédia rendszerre hatvanöt milliárd forintot fordít évente az állam.

Ennek az egész rendszernek az újragondolása, újradefiniálása és megerősítése nemzetstratégiai kérdés. A magyar levéltári rendszerből például egy forintot sem szabad kivenni, sőt, áldozni kell még rá pénzt, mivel előttünk áll egy fontos kormányzati célkitűzés, az e-levéltári rendszer beindítása - nyilatkozta L. Simon László a Reggel a Dunán stúdiójában.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3230, 'source_type': 'media', 'source_id': 7106, 'target_type': 'article', 'target_id': 107927, 'relation_type': 'describes'}