Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Önálló kutatóállomás Tokaj-hegyalján

Újra lesz önálló kutatóállomás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcalon - jelentette be Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a Tokaji Borvidék borversenyén, pénteken Sárospatakon.


Dátum: 2011-05-21 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:15.360454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke kiemelte: nagy "szívfájdalma volt" eddig a tokaji boros gazdáknak, hogy a borvidéken nem működött kutatóbázis, márpedig a tokaji borok készítéséhez nem megfelelőek az általános kutatási eredmények, hiszen helyben speciális igények vannak. Ugyanakkor nagy eredménynek tartja, hogy újra megnyitják a több mint egy évtizede bezárt tarcali állomást. A bíráló bizottságok összesen 265 bort kóstolhattak meg a borvidék legjelentősebb, tizenhatodik alkalommal megrendezett szakmai eseményén.

Feldman Zsolt a kutatóállomás megnyitásának részleteiről azt mondta: az előkészítés már elindult, az állomást július elsején nyitják meg, de teljes kapacitással előreláthatólag csak a jövő év januárjától üzemel majd.

A Magyarország és Szlovákia közötti vitáról, amely a Tokaji név használatáról szól, a helyettes államtitkár újságírói kérdésre úgy fogalmazott: az ügy jelenleg az Európai Bíróságon van, de úgy látja, a két országnak belátható időn belül sikerül majd megegyeznie a vitás kérdésekben.

A hétvégi borászati esemény szombaton a hagyományos borászbállal folytatódik, a rendezvényen éjfélkor hirdetik ki a borverseny eredményeit, valamint azt, kit is választott idén a szavazásra jogosult 88 Tokaj-hegyaljai borász az év bortermelőjének a borvidéken.

Kapcsolódó elemek