Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szócska: Közvetítői szerep a háziorvosoknak

Közvetítői szerepet kaphat az orvosi alapellátás abban, hogy a szűréseken minél többen vegyenek részt, a segítséget anyagilag is ösztönözni szeretnék - közölte Szócska Miklós államtitkár szombaton, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének keszthelyi egészségpolitikai fórumán.


Dátum: 2011-05-21 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:19.090462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős szakpolitikusa úgy fogalmazott: a kormányzat azon dolgozik, hogy a normatív és teljesítményfinanszírozási rendszereken belül többletforrást találjon. Teljesítménydíjazásban részesülhet például a háziorvos és a védőnő, ha segíti, hogy növekedjen a szűréseken részt vevők aránya. Szócska Miklós arra emlékeztetett, hogy Magyarország ugyan jobb helyzetben van, mint Portugália vagy Írország, de "egy gazdasági világégés után vagyunk, és az ország gazdasági túlélésre törekszik". Nem az a kérdés, hogy az egészségügy költségvetése hogyan emelkedik, hanem az, hogy az ország túléli-e a mostani helyzetet.

Kifejtette, hogy a társadalombiztosítási kasszában ma minden átlátható, így a felosztási elvek is, s ami maradványként képződött, azt éppen az egészségügyi alapellátásban osztották ki a múlt év végén - ennek szimbolikus értéke van, ez az egyetlen ágazat, ahol a béreken felül pluszforrást kaptak az érdekeltek. Ha sikerül például "különböző adóformákban" többletforrást találni - ezekről bővebben egyelőre nem kívánt beszélni - , "az alapellátás, a háziorvosi és fogorvosi ellátás prioritást fog élvezni".

A fórum közben is több felvetés hangzott el arról, hogy a praxisjoggal kapcsolatos szabályozást meg kellene változtatni, ezt szorgalmazta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke és Gyenes Géza, a Jobbik országgyűlési képviselője is hozzászólásában. Az államtitkár ezzel kapcsolatban kifejtette: az alapellátás szervezését, működtetését továbbra is önkormányzati felelősségben kell tartani, de az orvosokkal egységes szerződési feltételek kialakításával. Hangsúlyozta, hogy a praxisjogot meg kell erősíteni, az értékesítéshez pedig alapot is képeznek majd, amely a remények szerint a második félévre már 1-3 milliárd forintos összeggel rendelkezik. Legfőképpen a fiatal orvosok belépését és a nyugdíjba vonulók kilépését támogatnák, de arra is törekszenek, hogy praxiscsoportok alakulhassanak.

Az egészségügyi kormányzat tervei szerint a betegutak követéséért is a háziorvos lehet felelős, és azon is dolgoznak, hogy a kötelező továbbképzési rendszer változtatásával egy cikluson belül ingyen szerezhessenek kreditet a résztvevők. Foglalkoznak az elektronikus receptek bevezetési lehetőségével - ez nem kerülne többe, mint egy évben a nyomtatás költsége -, s ehhez könnyen kezelhető, központilag szolgáltatott háziorvosi információs rendszert működtetnének.

Szócska Miklós lényegi kérdésként fogalmazta meg a kártyapénz "megerősítését", ehhez - mint mondta - alternatív forrást keresnek. Eredményként értékelte, hogy a háziorvosok eszközbeszerzéseinek finanszírozására idén már másfél milliárd forintos keret áll rendelkezésre, amit a jövőben állandóvá tennének.

Kapcsolódó elemek