Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László grúziai menekültekkel találkozott

Grúziai látogatásának utolsó napján, szombaton Kövér László magyar házelnök meglátogatta a Magyar Baptista Szeretetszolgálat által támogatott Betheli oktatási- és menedékhelyet, ahol grúziai menekültek élnek és tanulnak.


Dátum: 2011-05-22 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:27.053195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A visegrádi alap által támogatott program révén százhúsz felnőttet képeznek angol nyelvre, számítástechnikai és üzleti ismeretekre, valamint cukrász- és szakácstanfolyamot tartanak számukra, hogy el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon. Legalább ötszázezer belső menekült él a 4,7 milliós lakosságú Grúziában (az ország a nevét tekintve is szakítani kíván a terhes szovjet-orosz örökséggel, ezért mindenkit arra kérnek, hogy az orosz származású név helyett Georgiát használjunk, de ezt a kérést magyar részről két éve az MTA Nyelvtudományi Intézete nem támogatta), így érthető, hogy ez az egyik legégetőbb probléma a kaukázusi országban.

Az emberek zöme nem a három évvel ezelőtti orosz konfliktus során vált földönfutóvá, hanem évtizedekkel ezelőtt, az ország 1991-es függetlenedését követő abház konfliktus idején. Ellátásukra egyre kevesebb pénz jut még akkor is, ha a grúz költségvetés negyedét (!) erre fordítják.

A magyar házelnök háromnapos hivatalos látogatása során találkozott Mihail Szaakasvili grúz elnökkel (aki tegnap óta hazánkban tartózkodik hivatalos látogatáson), megbeszéléseket folytatott a kaukázusi ország parlamentjének elnökével és miniszterelnök-helyettesével, majd beszédet mondott Tbilisziben a Demokratizálás Európában és Európa szomszédságában elnevezésű nemzetközi konferencián, a Demokráciák Közössége Parlamentáris Fórum találkozóján.

Kapcsolódó elemek