Ghymes a szigeten
A Szlovákiában alakult Ghymes együttes pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad koncertet. A Ghymes 1984-ben olyan zenészekből jött létre, akik korábban rockot, komolyzenét, vagy régi zenét játszottak. A magyar, valamint közép- és kelet európai gyökerekből táplálkozó "Ghymes-zene" a népzenei elemek beépülésével alakult ki.
Dátum: 2003-06-09 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:34.713174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Buják Andor, Pukkai Attila, Szarka Gyula és Szarka Tamás több népi hangszeren is játszik. A hegedű, brácsa, cimbalom, duda, bőgő, lant, koboz, tökcitera és tárogató mellett a szaxofont és a dobokat is beépítették eszköztárukba. A zenekar Smaragdváros című lemeze 2001 márciusában az európai világzenei toplista 11. helyéig jutott.
A Ghymes a határon túli magyar együttesek közül 2002-ben elnyerte a Magyar Rádió eMeRTon-díját, a 2001-ben újra kiadott Üzenet című albumuk a Mahasz Arany Zsiráf-díját érdemelte ki a legjobb hazai jazz/world music kategóriában. Héjavarázs címmel 2002 novemberében jelent meg a nyolcadik Ghymes-album, amely alig három hónap alatt platinalemez lett.
MTI - fidesz.hu