Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőn magyar-grúz államfői találkozót tartanak

Budapesten tárgyal hétfőn Miheil Szaakasvili, Grúzia elnöke vendéglátójával, Schmitt Pál köztársasági elnökkel, a kaukázusi ország államfője találkozik Kövér László házelnökkel is.


Dátum: 2011-05-23 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:33.290992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországi látogatásának első napján, vasárnap Miheil Szaakasvili Kiskőrösre utazott, ahol a szoborkertben két Petőfi műfordító, a grúz Grigol Abasidze és az abház Bagrat Sinkuba szobránál helyezett el virágcsokrot. A 2008 januárja óta második elnöki ciklusát töltő politikus ma tárgyal magyar kollégájával a Sándor-palotában, majd a két elnök felavatja Sota Rusztaveli (1172-1216) grúz költő szobrát és a költőről elnevezett teret a XII. kerületi Kútvölgyi út és a Virányos út kereszteződésében. Az eseményen beszédet mond a grúz vendég, magyar házigazdája és Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester.

A nap folyamán a grúz államfő találkozik Kövér László házelnökkel, továbbá üzletemberi fórumon vesz részt. Grúzia részese az EU keleti partnerségi programjának, május elején a kezdeményezésben érintett többi országgal (Ukrajnával, Moldovával, Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal és Örményországgal) együtt Brüsszelben részt vettek az Európai Parlamenttel közös parlamenti közgyűlés megalakításában, így intézményesültek a két fél kapcsolatai.

Kapcsolódó elemek