Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányzat stratégiai célnak tekinti a fiatalok problémáinak kezelését

A Fidelitast és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséget érintő kérdésekről tárgyalt Ágh Péter és Stágel Bence. A két kormánypárt ifjúsági szervezetének elnöke a találkozó után közleményben üdvözölte Dömötör Csaba YEPP elnökké választását. Emellett napirendre került a kormányzati ifjúsági ügyek megvitatása, a két szervezet együttműködésének kérdései, valamint a határon túli és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatok témája.


Dátum: 2011-05-23 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:37.918059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dömötör Csaba YEPP elnökké választása kapcsán kiemelték, hogy Csaba megbízható munkájával szerzett megbecsülést egy idegen nyelvű közösség tagjai között Magyarországnak, a tisztújításon ezért őt támogatták a kontinens legjelentősebb és legnagyobb politikai-ifjúsági közösségének küldöttei. Hangsúlyozták, hogy büszkék erre a "történelmi" győzelemre, hiszen Csaba a Néppárt ifjúsági szervezetében az első új uniós tagállamból érkező elnök.

A két ifjúsági szervezet vezetője beszélt a szervezetépítés kérdéseiről. Mint mondták, a könnyed, szórakoztató programok mellett szükség van olyan programokra is, ahol a fiatalok elmondhatják véleményüket, és felhívhatják a figyelmet a problémáikra.A Fidelitas és az IKSZ kíváncsi a Kárpát-medencei magyar fiatalok helyzetére is, így a határon túli magyar szervezetekkel szombaton Debrecenben találkoznak a kormánypártok ifjúsági szervezeteinek képviselői.

Mindketten hangsúlyozták, hogy fontos szervezeti céljuk, hogy a szórakozás és a közösségi élmény nyújtása mellett szervezeteiket tartalommal töltsék meg, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a szakmai munkára is. Ágh Péter példaként említette, hogy ennek szellemében több elismert szakember, vezető politikus volt a Fidelitas szakmai kabinetjeinek vendége az elmúlt időszakban. Megállapodtak, hogy a későbbiek során kölcsönösen meghívják egymást kiemelt rendezvényeikre.

A szervezeti kérdések mellett szóba kerültek a kormányzati ifjúsági ügyek is. A két szervezet vezetője egyetértett abban, hogy az elmúlt nyolc évben elhanyagolták a fiatalokat, ezért nagyon sok a tennivaló ezen a területen. Mihalovics Péter miniszteri biztossá való kinevezése is azt bizonyítja, hogy a kormányzat stratégiai célnak tekinti a fiatalok problémáinak kezelését. Ágh Péter és Stágel Bencel a jövőben is rendszeresen egyeztetni fognak majd a fiatalokat érintő kérdésekről. A képviselők az új nemzedéket érintő ügyekben a parlamenti munkájukat is összehangolva folytatják.

Kapcsolódó elemek