Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyitrai: Gárdonyisnak lenni komoly minőséget jelent

Mindennek van kezdete, alapítása, amit a megújulás követ - fogalmazott dr. Nyitrai Zsolt a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium szombaton délelőtt megtartott díszünnepségén. A nemzeti fejlesztési minisztérium államtitkára ezzel a gondolattal az egész napos gárdonyis találkozó és ciszterci emléknap mottójára - Gyökér és lomb - utalt.


Dátum: 2011-05-23 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:42.554813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Beszéde végén az egykori gárdonyis diák II. János Pál boldoggá avatása alkalmából kibocsátott díszbélyeget és díszborítékot adott át az iskola igazgatójának, dr. Pisákné Balogh Évának. Az iskola pedig nagyköveti kitűzővel és megbízólevéllel látta el az államtitkárt.

A rendezvény - mely a díszünnepséget megelőzően a Szent Bernát templomban tartott szentmisével vette kezdetét - a továbbiakban megemlékező tudományos előadásokkal, kulturális programokkal, közös beszélgetésekkel folytatódott.

Kapcsolódó elemek