Új templom Királyerdőn
A Budapest-Csepel-Királyerdői Református Egyházközség új templomának felszentelő ünnepségére május 21-én került sor, amikor is harangszó hívogatta a kerületi lakosokat e jeles napra.
Dátum: 2011-05-23 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:44.664539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A templom előtt gyülekezők közül sokan meghatódva énekelték a 90. zsoltárt: "Tebenned bíztunk eleitől fogva...". Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének megnyitó imádsága után a templom bejárata előtt elhelyezett nemzeti színű szalagot Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese vágta el, majd az egybegyűltek bevonultak az új templomba.
A teljes cikk képekkel a csepel.hu-n.